Rólam

Sértz Levente Alex vagyok, a LeVisuals Production alapítója.

Sértz Levente Alex vagyok, a LeVisuals Production alapítója.

Fotózással és videós tartalmak készítésével foglalkozom. A sport kiemelt része a munkámnak, de koncerteken, céges rendezvényeken és esküvőkön is dolgozom.

8+

ügyfélvélemény

Visszajelzések korábbi közös munkákból.

4

fő terület

Sport, események, esküvők és videókészítés.

Budapest

és Pest megye

Indokolt esetben országszerte is dolgozom.

Ahogy dolgozom

Előbb megismerem mi fontos neked, aztán kezdek dolgozni.

Egy sportklubnak más anyagra van szüksége, mint egy koncert szervezőjének, egy cégnek vagy egy párnak.

Egyeztetés

Először átbeszéljük az alkalmat, a helyszínt és az anyag célját.

Jelenlét

Az esemény ritmusához igazodom

Átadás

A válogatott, utómunkázott anyag a megbeszélt formában érkezik.

Egyeztetés

Először átbeszéljük az alkalmat, a helyszínt és az anyag célját.

Jelenlét

Az esemény ritmusához igazodom

Átadás

A válogatott, utómunkázott anyag a megbeszélt formában érkezik.

Alapelvek

A fő pillanatok mellett

A fő pillanatok mellett

Az egyeztetésen nemcsak az időpontról beszélünk, hanem arról is, mit szeretnétek megmutatni, és hol használjátok majd a fotókat vagy videókat.

Az egyeztetésen nemcsak az időpontról beszélünk, hanem arról is, mit szeretnétek megmutatni, és hol használjátok majd a fotókat vagy videókat.

0

1

Figyelem

A fő esemény mellett az emberekre, a helyszínre és a részletekre is figyelek.

0

1

Figyelem

A fő esemény mellett az emberekre, a helyszínre és a részletekre is figyelek.

0

2

Természetes pillanatok

Nem szólok csak azért hogy egy beállított kép készülhessen

0

2

Természetes pillanatok

Nem szólok csak azért hogy egy beállított kép készülhessen

0

3

Használható anyag

A fotók és videók a megbeszélt felületekre és célokra készülnek.

0

3

Használható anyag

A fotók és videók a megbeszélt felületekre és célokra készülnek.

0

4

Igényes utómunka

Az anyagot egységesen válogatom és készítem elő az átadáshoz.

0

4

Igényes utómunka

Az anyagot egységesen válogatom és készítem elő az átadáshoz.

A közös munka részei

A közös munka részei

Fotózás és forgatás közben figyelek a fő pillanatokra, de az emberekre, a részletekre és a hely hangulatára is.

Fotózás

Sporthoz, eseményekhez, koncertekhez és esküvőkhöz.

01

Fotózás

Sporthoz, eseményekhez, koncertekhez és esküvőkhöz.

01

Videókészítés

Rövid videóktól a részletesebb összefoglalókig.

02

Videókészítés

Rövid videóktól a részletesebb összefoglalókig.

02

Utómunka és átadás

Válogatott, egységesen előkészített anyagok.

03

Utómunka és átadás

Válogatott, egységesen előkészített anyagok.

03

Figyelem

Az esemény egészére, nem csak a fő pillanatra.

Figyelem

Az esemény egészére, nem csak a fő pillanatra.

Ritmus

Az esemény természetes menetét követve.

Részletek

A helyszín, az emberek és az apró mozzanatok is számítanak.

Utómunka

Egységes, átgondolt végső anyag.

Átadás

A megbeszélt formában, használatra készen.

LeVisuals Production

Sértz Levente

Alapító • Fényképész • Videós

A történetem

A LeVisuals Production története

A LeVisuals Production egy kreatív fotó- és videóprodukciós stúdió, amely sportesemények, koncertek, céges rendezvények és esküvők vizuális történeteinek megörökítésével foglalkozik.

Azért hoztam létre, hogy a pillanatokat ne csupán dokumentáljam, hanem vizuálisan átélhető történetekké alakítsam. Minden eseménynek megvan a saját hangulata, ritmusa és energiája – ezeket keresem és ragadom meg a munkám során.

A célom, hogy a végeredmény ne csak egy kép vagy videó legyen, hanem egy időtálló vizuális emlék.

Levi

Fotós és videós

Kapcsolat

Beszéljünk a következő alkalomról

Beszéljünk a következő alkalomról

Írd meg, milyen alkalomra keresel fotóst vagy videóst, és egyeztessünk a részletekről.

Fotózás

Videózás

Utómunka

Közeleg egy esemény, vagy rendszeres tartalomra van szükségetek?

Írd meg, mire készültök, és egyeztessünk a lehetőségekről.

Helyszín

Budapest és Pest megye

Helyszín

Budapest és Pest megye

Munkaterület

Indokolt esetben országszerte

Munkaterület

Indokolt esetben országszerte

Create a free website with Framer, the website builder loved by startups, designers and agencies.